Igazi hangulatos kikapcsolódást ígért a Joskar-Ola napok 2016. Ismert és kedvelt előadók hozták el a legnagyobb slágereket, valódi ízorgiában volt részünk és felpattanhattunk a legmenőbb körhintákra... Nekem azért maradt egy kis hiányérzetem!

Tiniként az év eseményének számított egy Szentivánéji Vigasságok vagy egy Savaria Történelmi Karnevál, ahol érdekes és változatos programok várják a tömeget. Épp ezért lett a lakosok egyik kedvence a Joskar-Ola napok is, amely meghitt családias rendezvénynek indult pár éve és mára a város egyik legkeresettebb programja lett.

S hogy miért lett ilyen sikeres a fiatalok körében? Ennek is megvan az oka, csak elég ha a saját gyerekkoromra tekintek vissza. Nyilván nem egy huszadrangú együttes pengetésére volt kíváncsi egy kamasz... Sokkal inkább a vadászösztön ami vezérelte. Belebújt a legújabb divatirányzattal megegyező, vagy ahhoz kísértetiesen hasonlító susogós joggingba és irány csajozni. Valószínű a lányok is így voltak ezzel. Tapadós ruci, holdjáró csótányroppantó és egy olyan smink, amelyért a KISS együttes is ölni tudott volna. A retro-érzés első fuvallataként ért utol, amikor szembesültem a hétvégén ezzel a jelenséggel. Tehát ez nem változott, max a divat...

A helyszínre érve első körben felmértem az alkohol és ételstandok kínálatát. Ezt volt az első tőr a szívembe. Az árakat úgy szabták meg, ha nem a környéken laksz, akkor bizony mélyen a tárcádba kelljen nyúlnod. Ezt a lakótelepi lerakat tulajdonosa is tudta és meghosszabbított nyitvatartással ünnepelte meg. Szerintem nagyobb hasznot hozott neki ez a három nap, mint előtte az egész nyári szezon. Azt hiszem érthető volt ez a hozzáállás. Az utcán tekergett a sor, hogy töredékáron megvehesse az ember az üdítőt, sört és a ropogtatni valót. Ha pedig hot-dogért, lángosért vagy kürtöskalácsért fájt a szíved, akkor bizony perkálhattál. Ráadásul a kiszolgálás minőségébe, gyorsaságába is bele lehetett kötni, de ezt írjuk a tömeg számlájára.

A rendezvény három helyszínre volt bontva, ahol több színpadon léptek fel az ismert és kevésbé ismert előadók. Ha pedig a koncertek közti üresjáratokat akarta kitölteni a kis család, akkor a vursli-szekcióba kiélhette mindenki magát. Természetesen ott is el lehet hagyni elég szép kis summát. Ha valaki eszetlenül költ, könnyen előfordulhatott vele, hogy otthon szembesül a kellemetlen felismeréssel: elfogyott a pénz. Luxusbordélyház árai párosultak egy gyenge közepes kiszolgáláshoz. Persze értem én, hogy valahol vissza kell hozni a helypénz és az alkalmazottak bérét. Viszont az továbbra is magas nekem, hogy miért három nap alatt akarják megszedni magukat, mikor a térségben szinte minden hétvégén hasonló rendezvényeken szép summát lehet zsebre tenni.

Legvégül nézzük a fellépőket és a tömeg kérdését. Majka és Curtis, Kis Grofó, Sterbinszky és a sort lehetne folytatni. A három nap zárásaként egy híres előadót hoztak ide a szombathelyi lakótelepre Dr. Alban személyében. Zárójelben megjegyzem, hogy a szervezők előtt le a kalappal, mert több generációt próbáltak kiszolgálni úgy, hogy odafigyeltek az eltérő stílusirányzatra is. Azonban nem tudott koherens egységet alkotni, hiszen több ízben csúszott a program és néha a hangerősség is hagyott kívánnivalót maga után.

Aztán érdemes megemlíteni, hogy néhány fellépő nagyon magas lóról beszélt a tömeghez és ez többekből ellenérzéseket váltott ki. Sterbinszky setjére bevallom kíváncsi voltam, de nyoma sem volt tinédzser korom éveimnek lenyomata. A zene már néhol zavaróan dübörgött és aláfestésként keveredett Kis Grofó Bulibárójával. Illetve a régi táncoslábú gyerekeket, ittas félmeztelen fiatalok, valamint matt részeg alkoholisták váltották fel, akiket a biztonsági szolgálat munkatársai intettek több ízben rendre.

Ekkor már éreztem, hogy ez a buli maximum erős közepes lehet a gondos előkészület ellenére. Sterbi papa után igyekeztem átérni a nagyszínpad elé, hogy a svéd fogász műsorából elcsípjek néhány percet. A tömeg miatt úgy éreztem magam, mint azok a heringek, akik a Némó nyomában című rajzfilmben utat mutattak Pizsiéknek. Nem volt szerencsés aki leejtett valamit és megpróbálta azt felvenni. Egy talpalatnyi földre jutott három fő. Sebaj, ha egyszer látni akarom Dr Albant, akkor ki kell bírni - gondoltam. A késés - és Dj Dominique alapozása - ellenére elég visszafogottan nyitott a svéd énekes. „Hello Afrcia”, „Let the beat go on” - néhány kevésbé ismert felvétel köszönt vissza elsőként. A meglepetésem - avagy csalódottságom - tovább fokozódott, hiszen a tömeg szinte állva nézte a kilencvenes évek egyik legnagyobb előadóját. Nyilván eltelt száz év amelynek köszönhetően megfakultak a dallamok és az előadóra jellemző energikus előadásmód is alábbhagyott.

Bár Alban 58 éves, ezért nem is vártam el tőle szaltókat. Ettől függetlenül a tömeget sem értettem, akik csak a legismertebb felvételek alatt mutattak kisebb lelkesedést. Az én fiatalkoromban képes voltam az Ámokfutók 30 perces hakniját végigugrálni (tudom, ez rohadt ciki). A mai fiatalok között az a divat, hogy hány perces videót veszel fel a telefonoddal, illetve az előadás alatt feltöltött szelfik számában mérhető az előadó sikerességi foka. Furcsa volt, hogy a tánc legapróbb jelét nem vettem észre, helyette a mobilkészülékek fényének orgiáját csodálhattam köszönhetően a magasságomnak.

„Sing Hallelujah” és az „It's my life” után jött a szegény ember örömünnepe - tűzijáték formájában, hogy negyed óra elteltével meginduljon a tömeg hazafelé. Kürtöskalács darabjait majszolva, a nap slágereinek dallamait dúdolva araszoltam és fél füllel hallottam a reakciókat, amely a svéd doktor bácsira nézve kicsit sem volt hízelgő. Hiába a szakmai múlt, a pályán töltött 20-25 év és az elhivatottság... valakinek ez nagyon kevés volt.

"Há' azé nem egy Bulibáró!" - sziszegte egy srác. Én pedig remélem, hogy teljesülni fog a vágya és jövőre a szervezők meghívják Lalit, aki élőben eljátssza a hülyegyereknek a Lali-pop giga-mega slágert. Kinek a pap, kinek a papné...

(Fotó: Bodorkós Máté / Frisss.hu)