Nem véletlen a címben való stand up-os utalás, hiszen óhatatlanul is hasonlítgatunk mi, magyarok. Sajnos ezúttal nekem is ezt kell tennem, s bár nem leszek sportszerű, de nem csak a péntek szólt a kanadai rockbanda mellett.

(fotó:Jesse Faatz, Live Nation)

Rihanna emlékezetes bulit tolt a Szigeten, huszonnyolc milliárd kamion, megannyi ruhaköltemény, hatalmas tánckar és mi lett a végeredmény? Egy féltátika, amelyben a legismertebb dalok fel sem csendültek, teljesen elszigetelődött a közönségtől az énekesnő és rohadt nagy csalódást okozott mindenkinek. Pedig az egy Sziget fesztiválon cinkes tud lenni.

Ezzel szemben szeptember közepén a Papp László Sportarénában valami történt. Három évvel ezelőtt is adott koncertet a Nickelback, ám akkor még kötelező elemeket nyomattak és érződött, hogy nem adtak bele mindent a fiúk. Ezt a tegnapi koncertre egyáltalán nem lehetett mondani.

El kell mondani azt is, hogy az énekes egészégügyi problémája miatt majd' egy évet tolódott a koncert. Sokáig kérdéses volt az is, hogy egyáltalán pótolja-e a kanadai együttes a fellépést. Aztán pár hónapos kihagyás után jött a jó hír. Ahogy lenni szokott, ezúttal is egy számomra (tudom, ciki) ismeretlen együttes csapott a húrok közé...

Bevallom férfiasan soha nem hallottam még korábban a Monster Truck nevezetű formációról. Fél nyolckor érkezett négy kemény rocker a színpadra, hogy megsüketítse azokat, akik korábban érkeztek. Borzalmas volt... elsőre... Aztán a második számtól kezdve észrevehető volt, hogy a közönséget egyre jobban érdekli, mi történik a színpadon. Ehhez azért kellettek a fiúk is, illetve az általul játszott számok, amelyek jóval könnyedebbek és fülbemászóak voltak.

Majd egy kis meglepetéssel is szolgáltak a srácok. A "For the people" előtt kit hívtak a színpadra? Ryan Peake-t aki együtt húzta a Truck-osokkal, ezzel pedig teljesen megőrjítették a közönséget.

Bánhatja, aki kihagyta ezt a közel 5 percet, mert k*rva jól felhozta, megmozgatta a tömeget. A háromnegyed órás "felszopás" baromian jól sikerült, mert az utolsó számra - az akkor még maroknyi érdeklődő - egy emberként ugrált. Remek választásnak bizonyult a Monster Truck... Arra meg ki sem tértem még, hogy a szólógitáros, Jeremy Widerman félmeztelenül 1000 fokon pörgött végig. Óriási figura!!!

Gyors szünet, és negyed óra alatt a személyzet komplett színpadot alakított, rendezett át. Ilyenkor a legtöbben kivándorolnak a büfébe, hogy aztán világító mobiltelefonokkal, selfiebotokkal jelezzenek a társak, tulajdonképpen hova is kellene visszatalálni a kóricálóknak. Aranyos 21. századi történet, nem?!

Valamivel háromnegyed kilenc után, kicsit megcsúszva - ha a csajok késhetnek, akkor egy világsztár bandának szinte már kötelező - felcsendült az Edge of a Revolution. Az előzenekarhoz képest nagyobb hang és fénytechnikával nyitottak a srácok, de ez érthető.

A basszus szinte szétküldte a mellkasunkat a dühöngőben, oldalra tekintve a lelátón is akadtak szép számmal, akik nem ülni akarták a 90 perces műsort. Jól tették, a "Something in your mouth", az "Animals" és a "Too bad" is remekül szórakoztatta a közönséget. (Megjegyzem, ekkor tekintettem újra körbe és az előzenekar alatt/után tapasztaltaknak nyomát sem láttam. Rohadtul tele volt az Aréna)

A választékos zenei utazás első kanyarját a "Far away" jelentette, ekkor ugyanis Chad Kroeger a csajokat invitálta közös éneklésre és nem várt támogatást kapott a banda. A fülemet szabályosan levisították a lányok, pedig ki gondolná, hogy a kemény rockbandának ennyi rajongója volna a gyengébbik nem oldaláról?!

Itt elérkeztünk egy fontos különbséghez, amit muszáj megemlítenem. Rihanna van akkora sztár - elviekben - mint a Nickelback. A kanadaiak mégis úgy álltak a színpadra, hogy a közönséget bevonták, s két szám között is produkálták magukat a srácok. Már egy laza kortyolást sem hagytak ki, poénforrást keresve abban is.

Egy slágerre jutott egy kevésbé ismert felvétel, így mindenkinek az igényeit kiszolgálták, ami a zenei utazásnál alapkövetelmény. Jut eszembe, hogy az igazán szerencsések akár több pengetővel távozhattak, mert fene mód szórták a srácok a színpadról. Piszok mázlisták voltak az első sorban tombolók.

A koncert bő felénél aztán húznom kellett egy vonalat, hiszen nem dicsérni érkeztem, hanem bulizni és kicsit kritikusan szemlélni a kanadai rockerek előadását. Nem sok mindent tudtam összeszedni. Azért megpróbáltam...

Chad Kroeger féltesója, a csapat basszere valamiért szokatlanul kivonta magát a showelemekből. Letolta, ami a dolga volt, szerintem kib*szottul jól csinálta, de Chad és RyanRyan elvitték a prímet. Sőt a dobos is aktívabbnak mutatkozott, persze érthető, általában a basszusgitárosok a meg nem értett és visszafogott zsenik. A másik dolog - ami viszont nem a banda hibája volt - az első sorban álló hölgy....

Nem tudni mi baja volt, de a koncert vágóképei között rendre mosolygós, tomboló, üvöltöző helyes lányok, jófej srácokat mutattak. Aztán közöttük egy unott arcú, duzzogó csaj. Először még vicces volt és mindenki nevetett, de sokadjára már tanultak a felvételt készítők és rendre elvágták a képet, illetve elrántotta az operatőr kamerát. Van ez így... Ha bulizni mész, akkor hagyd otthon a gondot...

Nagy örömömre egyébként - az előzetes várakozásokkal ellentétben - felcsendült több kedvenc felvételem is és így érkeztünk el a hajrára. Történetes a "Rockstar" című slágerhez, amikor Chad és RyanRyan azon monfondírozott, hogy kit hívjanak a színpadra. Elsőre még mindenki faszacsávónak érezte magát, de amikor kihangsúlyozta a frontember, hogy csak olyan jöjjön, aki tényleg tudja a szöveget... nem sok kéz maradt a levegőben.

Aztán egy szürke pólós fiatalember - stílusosan Budapest felirattal ellátva - sétálta színpadra, hogy közösen énekeljék el az együttes egyik legismertebb dalát. Felejthetetlen élményben volt része a srácnak, hiszen a pacsi mellett még magyarul üdvözölte a közönséget is. Ki mondhatja még ezt el magáról?

Aztán egy újabb közjáték, Brad (a csapat roadja) rendre pohárral jelent meg a színpadon. Nem tudni mit tartalmazott, de néhány egészségedre, cheers, fuck és delicious szó minden alkalommal elhagyta Chad, valamint Ryan száját. Utalva arra, hogy ez bizony rohadtul nem málnaszörp.

"How you remind me" tette a Nickelbacket ismerté világszerte, így adott volt, hogy ezzel zárnak. Aztán az ütemes tapsnak és a lelátón helyet foglaló közönség lábbal dobogásának köszönhetően jöhetett a ráadás. Egyébként respect az ülő nézőknek, mert a dühöngő már kifáradt és többen az indulást fontolgatták, hogy itt bizony nem lesz repeta.

Az "Everlong" és a "Burn it to the ground" pedig megkoronázta a péntek estét, mert odab*szták rendesen a ráadást a srácok. Az utolsó számnál mindenki egy emberként ugrált és szórták az ördögvillát. Elvégre jött az utasítást a színpadról: diving, diving...

Közel 100 perc, telt ház, rohadt jó hangulat, közvetlen rocksztárok, oltári fény- és hangtechnika. Csak ennyivel voltak jobbak a kanadaiak, a millió dolláros babynél...

Apropó... nem tudom feltűnt-e a többieknek is, de a magyarok által összerakott koncertek után az ember füle síkít napokon keresztül. Hát apukám, ennek nyoma sem volt tegnap! Ahogy kisétáltunk a teremből, még a tücskök nemi életét is lehetett hallani. Professzionálisan volt belőve minden, sehol egy túlvezérlés. Ha pedig ebbe is bele kéne kötnöm, max azt mondhatnám, hogy egyszer-egyszer az énekhangot elnyomta a zene... no de ki nem sz*rja le?

Már csak azt bánhatjuk, hogy véget ért az őrület és ki tudja mennyit kell várni a következő Nickelback koncira, mert az új lemez bizony gőzerővel készül.