Ugye mindenki szembesült a párkeresés nehézségeivel? Irigykedve hallgattam a szüleim, akik a fiatalkorukról mesélve több szórakozóhelyet is említettek. Ezekre ugyanis ismerkedni jártak a fiúk és a lányok.

Manapság egyszerűen elfogytak a lehetőségek. A vendéglátóhelyek profilt váltottak, a hordozható lejátszóknak hála még a nyílt utcán sem lehet találomra leszólítani senkit. Vagy csak próbáljunk eljátszani a gondolattal... vicces, nem? Egy későbbi bejegyzésem során az internetes párkeresésről osztom meg a gondolataim, de most valami teljesen másért ültem le a klaviatúra mögé.

Néhány hete indult hódító útjára egy meztelen társkereső reality. Mivel a legutóbbi valóságshow amibe belekukkantottam a Való Világ 4. volt, így elhatároztam, hogy leülök és adok egy esélyt a televíziónak. Persze először jött a kutatómunka, és hogy senki nem ítéljen el, nem egyetlen részt néztem meg, így nem lehet vádolni részrehajlással.

A Dating Naked (Meztelen szerelem) több országban is sikerrel futott. Egész egyszerű a megoldás, hogy miért volt felkapott: próbálták a készítők fogyaszthatóvá tenni. Átlagos embereket választott a műsorba a stáb és kreatív feladatokkal látták el őket. Ezzel tesztelve a résztvevőket és hozták döntéskényszerbe őket. Természetesen a feladatokat anyaszült meztelenül kellett megoldaniuk. A külföldi szériákban az átlagéletkor olyan 30 év körül mozgott, tehát valamilyen szinten tapasztalt embereket láthatott a néző. Ez kiemelt fontosságú, hiszen nekik tényleg elhiszem, ha azt mondják: „kiéltem magam, meg akarok állapodni!”

2016 tavaszán az egyik kereskedelmi adó úgy gondolta, hogy húz egy merészet és hétfő esténként megcibálja az ORTT (upsz, bocsánat: NMHH) bajszát. Mégis mi más kéne egy átlagos fogyasztónak? Csöcsök, formás popsi, kockás has, kigyúrt felsőtest – csak, hogy mindkét tábor megtalálja a maga számítását.

A kutatómunka után jöhetett az élvezet és a modern kor előnyeit kihasználva, egymás után néztem meg a három eddigi részt. Nem szeretnék hazudni és túlozni sem, így jobb, ha egy szóval összegzem a véleményem: Borzalmas!!!

Adott egy jó külföldi formátum, amit itthon teljesen elszúrtak. Már a narrátor hangjától kinyílt a bicska a zsebembe, de még Ő a legkevésbé zavaró eleme a műsornak. Igaz, unalmasan egyszerű szövege van a palinak, és mindenkit hülyének néz. Előszeretettel dobálózik olyan szavakkal, mint a lakatlan sziget, a csábítás partja, hódítás...

Kezdjük az elején: ha lakatlan a sziget, mi világít esténként? A homokdűnén és a pálmafákon túl van egy trafó, esetleg egy ősi törzs leszármazottja tekeri a bicajt, hogy áramot fejlesszen? Ugyanilyen kérdésként fogalmazódik meg bennem az is, hogy ki irányítja a drónokat és a kamerát? Azt meg szegény hajótörött Robinson sem tudta, hogy egy lakatlan szigeten mindig frissen vágott gyümölcsök vannak a berendezett konyhában, megvetett ágyak és saját fitnessterem várja 0-24-ben. Kicsit mást értünk a lakatlan szó fogalma alatt.

S mitől csábítás partja? Csak azért mert meztelen a játékos? Sehol egy testi kontakt. Nem kedves olvasó, nem ARRA gondolok, hanem a korlátok ledöntéséről! Mégis hogy törjön be valaki a privát szférámba, ha csak ül mellettem és azt hazudunk össze egymásnak, amit akarunk?! Ettől szeressen valaki belém?!

Egyébként attól nem fog megesni a szívem a versenyzőkön, hogy előre betanult monológgal felvázolják az unalmas életüket. Azzal sem nyerik el a közönség szimpátiáját, így az enyémet sem, ha tök meztelenül a gyermekének elvesztéséről mesél. Ahogy mindenki rálegyint az őszinte kirohanásra, miszerint: bocsi, de pornózok és a papa nem tudja... Már elnézést, ez kit érdekel?

No és akkor elérkeztem a műsor fő buktatójához, a szereplőkhöz és a motivációjukhoz. Egész egyszerűen sírni tudnék, amikor a mai fiatalság közelébe kerülök, mert Ők szocializálódnak ezeken a reality-ken. Az értelmesebbje (remélhetőleg) le sem ül a TV elé. Aki mégis megteszi, ne csodálkozzon, hogy hamarosan a képernyő másik oldalán is feltűnhet.

Az eredeti szériát szembeköpve zömmel 20-25 éves korosztályt válogatott össze a kreatív stáb. Nagyon hitelesnek tűnik, amikor egy szívdöglesztő agysebész azt mondja: „én már kiéltem magam, meg akarok állapodni”. Teszi mindezt olyan hangsúllyal, ahogy én mondtam Petőfi versét az általános iskolában.

Természetesen a jól bevált módszer alapján válogattak a jelentkezők közül: amatőr focista, értékesítő, alpinista, lemezlovas, pornós, titkárnő, szoli pultos és bármire vállalkozó… A neveket nézve szintén nagyon széles skálán mozogtak a készítők: Petu, Josie, Kloé. Nyilván Ők azok, akiknek óriási önbecsülésük is van. Arra azért ügyeltek, hogy legyenek töltelék szereplők is, egy jóval idősebb 41 éves úr, illetve egy körön kívül eső szakácslány személyében.

Pedig engem tényleg érdekelt volna egy külföldi mintára elkészült valóságshow. Azokba direkt kőművest, gyártósori összeszerelőt, varrónőt, bolti eladónőt tennék. Őket nézve elhiszem, hogy az átlagnép gyermeke. Azt meg csukott szemmel borítékolom, hogy több eszük lenne, mint ezeknek.

Teljesen letaglózott (höhö, vagy letablózott), hogy ennyire a külsőségek rabjaivá váltak az emberek és ennyire ostobákká váltunk! Azon meg sem lepődtem, hogy egymás szemébe ugyanúgy belehazudtak a szereplők, miközben köpködték a másikat, természetesen annak háta mögött. Ez velejárója a társadalmunknak. Mindegyik ugyanazt mondja, mintha betanították volna nekik: „nekem nem számít a külső, csak a belső értékek!”. Kettő perccel később ugyanaz a szereplő egy csúnya lábkörmöt szakító okként tálal.

A sztereotípiákra erősítve a kigyúrt sportolókért csöpögnek a lányok, ezt pedig ugyanúgy közvetítette tovább a műsor, ahogy a nők túlzott magabiztosságát is. Elvégre attól lesz valaki jó csaj, ha műcsöcse van. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezek az emberek egy érettségit letettek önerőből, de azt sem, hogy képesek valódi és mély érzéseket táplálni a másik fél iránt.

Ha nem lényeges a külső, akkor mit számít, mi van a ruha alatt? Ott csak egy olyan test van, ami folyamatosan változik! Lehet egy pasi helyes, kidolgozott testű, ha buta, mint föld, ráadásul az illemet is csak helységként ismeri. Kell ez nektek lányok? Ennyire mélyen van a mérce és az önbecsülés? Ez a kérdés megy egyébként a másik oldalnak is! Srácok, nektek tényleg egy gyönyörű anyósülés dekoráció kell, aki se főzni, se beszélni nem tud? Óriási tévúton haladnak a fiatalok, mert már nem csak a szegénységről nem hajlandóak tudomást venni, de betegesen ragaszkodnak a külsőségekhez is.

Egy selfie ellövése a fesztiválon, egy menő kocsiban ülve, vagy épp a konditeremben többet ér ezeknek, mint egy igazi párkapcsolat. Gratulálok! Szomorú, de sajnos ez a rideg valóság és vetíti előre a sötét jövőképet is.

Hiába szépek, szilikonosok, kigyúrtak e nemzedék képviselői, ha egy mondatot képtelenek összerakni! A műsor végére pedig teljesen elszomorodtam, és a műmellek látványa sem tudott feldobni. Elkeserítő, nem? Csak azt sugallta nekem végig az Ádám keresi Évát produkció, hogy nem számít mennyi eszed van, ha jól nézel ki. Ennek szól a tetoválás, a szilikon, a bicepsz, a szolis bőr, a test, amely természetesen nyaktól lefelé tök csupasz. Pedig mint tudjuk a szépség múlandó! Akkor mi lesz veletek gyerekek?!

Tényleg erre van igény? Remélem, hogy nem! Viszont aggodalomra adott okot, hogy bárkivel is beszéltem, mindenki csak nevetett és legyintett a műsor hallatán. Ellenben mégis csak nézik, hiszen képben voltak az adást illetően.

Utólag kijelenthetem, hogy megbántam, amiért időt és erőt fordítottam erre a műsorra. Ha tehetném, letiltanám ezt a megrendezett, népbutító, rossz alapokon nyugvó, félrevezető marhaságot.

Nem akarom, hogy a gyerekem egy ilyen beteg, agyhalott és képmutatóvilágban nőjön fel! Ezért úgy döntöttem készítek én is egy saját reality-t:

„Normális vagyok, ments ki innen!”

(fotók: Viasat 3 és Variety)