2016. máj 26.

Önhibámon kívül lettem sztár!

írta: retrodj
Önhibámon kívül lettem sztár!

Olyan hihetetlen dolog történt velem, hogy máig a hatása alatt vagyok. Hosszú heteken keresztül gondolkoztam, hogy egyáltalán megosszam a bejelentést a nagyvilággal. Úgy érzem eljött az idő: SZTÁR LETTEM!

life2.jpgEhhez nem is kell olyan sokat tennem, hiszen csak úgy benne találtam magam a showbusiness világában. Pedig az a nap is egy teljesen átlagos szombatnak indult. Megborotválkoztam, majd loccsintottam az ábrázatomra egy kis pitralont. Felvettem az élére vasalt ingemet, az új öltönyömet és a hozzá illő nyakkendőt is. Szóval alaposan kinyaltam magam! Azonban be kell látni, ez önmagában kevés ahhoz, hogy Magyarország egyik legismertebb együttesének tagja legyek. Mégis az vagyok!

Büszkén jelentem ki, hogy az Irigy Hónaljmirigy együttest erősítem, s mindezt úgy sikerült elérnem, hogy fogalmam sem volt róla! Mellesleg egyetlen hangszeren sem játszok, a tánc és énektudásomat az általam ismert számrendszerben pedig nem is tudom értékelni.

life.jpgSztárrá avanzsálásomkor egy esküvőre voltam hivatalos. Napsütéses délután a szertartást követően tört meg a jég. Akkor már nem kerülhettem el a végzetem. A lakodalomban vőfélyként tevékenykedtem, hiszen tudvalevő,  a zenészek manapság éheznek és másodállást vállalnak. A hangulatra természetesen nem volt panasz, köszönhetően a sok-sok éves színpadi rutinomnak. A lakodalom jól sikerült és szerencsére nem kellett meghívni az együttes többi tagját sem, így Sipiék csinálhatták ügyes-bajos dolgaikat.

Néhány nappal később találkoztam az eseményen vendégként megjelent anyukával, aki megköszönte a részvételem és egy kis történetet is megosztott velem. Fia - aki szintén ott volt a lakodalomban - sokáig tanakodott személyemet illetően, hogy ki ez a jóképű, fess és megnyerő modorú úr. A megfejtését pedig csak a szűk családi körben osztotta meg.

mostabuday_hu.JPGUjjal felém mutatott és annyit szólt: „az a bácsi az Irigyes együttesben van.” Hát igen, lebuktam! Még így leírva is bizsergető érzés kerít hatalmába, és amikor először hallottam az édesanyjától, zavarba jöttem a ténytől. Kicsit még lubickoltam volna a hírnévben, de erre nem volt sokáig lehetőségem. A mosolyom már nem volt őszinte, amikor egy negyed órás egyeztetést követően kiderült, hogy személyemben Varga Győzőt vélte felfedezni a kis legény.

Tehát két lehetséges megfejtése van a történetnek:
1, Varga Győző álnéven évtizedek óta zenélek egy olyan együttesben, akikkel egy közös pillanatunk sincs.
2, Olyan jóképű vagyok, hogy Varga Győzősödöm. Viszont gyanítom, hogy ebben az esetben a súlygyarapodásomnak is köze van az összeesküvés elmélethez!

Tehát ne aggódjon senki! Ha valaki sztár akar lenni - akár 5 perc erejéig - előbb-utóbb valaki úgyis megtalálja személyében a rá leginkább hasonlító hírességet. Köszi Győző!

nlcafe.jpg

(fotó: nlcafe, life, mostabuday)
Szólj hozzá

munka esküvő műsor lakodalom átverés zenekar irónia vendég emberi kapcsolatok rokon igaz történet vőfély 2016 Győző Irigy Hónaljmirigy